Nem egészen fél óra színpadszerelés után elindul az a mennyei hangzás, amit már annyira várt a sokezres tömeg. Az intró alatt a nyakkendős figurák zseblámpákkal mászkálnak a lefüggönyözött színpadon. Hirtelen beindul a Reise, Reise, legördül a függöny, és a színpadra épített fém "magas-színpadon" megjelenik a zenekar, kivéve persze az énekest, Tillt. Egy speciális targoncaszerűséggel a doboson kívül mindenki lekerül az emelvényről, az énekes pedig egy kerek ajtón lép ki a közönség elé. Fekete öltözék, kicsit katonai, kicsit népviselet jellegű, a szintisen egy rohamsisak, a fél társaság valami barna trutyival leöntve. Mindenkin jól mutat a ruha, stílusos, bár Flake látványa igen nevetséges, de ezt már megszoktuk. Ezután rögtön bele a katonás menetelésbe, következő szám a Links 2-3-4. Máris érzem a mögöttem tomboló tömeget, meg hogy a vesém felcsúszott a tüdőm helyére. Az összes látványelem itt a sűrített levegő fújása, de kezdetnek ez sem rossz. Harmadik szám a Keine Lust, szintén jó kis tombolással és időnként szikrákkal fokozva a hangulatot, majd az első igazi pirós szám a Feuer Frei. A refrén alatt kilövellő lángoszlopok rögtön forró hangulatot varázsolnak, majd a lassú rész alatt a fejükre erősített maszkszerű lángszóróból is előtörnek a lángok. Kezdjük érezni a pirotechnika kissé negatívabb hatását, konkrétan leég az arcunk és a kezünk egy-egy hosszabb lángoszlop alkalmával. De kit érdekel ez akkor, mikor egy emberként üvölti a közönség, hogy Bang Bang, Feuer Frei. Till néha kissé idétlen pózolásaival és grimaszaival kétségkívül elragadó. Mindenki el - kivéve ugye a dobost - ahogy a színdaraboknál, marad Richard, a szólógitáros. Aláfestő dob melett teszteli a közönség hangját a Rein Rausra. Ő azt mondja: Rein, mi visszaordítjuk: Raus. Majd amikor ez már tökéletesen megy, bekapcsolódik a zenekar és elkezdődik a monoton zúzás a Rein Rausra. Aztán ismét az aktuális albumról egy még mindig gyorsabb nóta, a Morgenstern erős kezdése, mintha előkészítené a következő hatalmas slágert, a Mein Teilt, ami egy német emberevő igaz történetét dolgozza fel. Azt hiszem, mindenki tudta, hogy nem lesz egyszerű az előadás, főleg, hogy több, mint 2 percig hergelik a közönséget az alapütemekkel. Majd kisvártatva előjön Till, mint hentes-mészáros, vérben úszó szájjal, maga után húzva egy hatalmas kondért. Mikrofonja végére egy jókora disznóvágó bökő erősítve. Ledobja a kondér tetejét, és eszelős tekintettel fenni kezdi kését, közben a kondérba nézeget, amiben egyébként a szintis, Flake tartozkodik. Éneklés közben Flake kikandikál és vigyorog, majd Till odamegy és a refrénnél mutatja, hogy "Das Ist Mein Teil", erre Richard és Paul mély hangon válaszol, hogy "Nein". A második refrén után előkerül, amire vártunk - a lángszóró. Till begyújtja és a közönséget kérdezi, hogy alágyújtson-e, mi persze hangosan üvöltjük, hogy "Ja". Eszelős mosoly, indul a gyújtás. A lángok a kondér fölött csapnak össze, nem is merek belegondolni, hogy ember van benne. Ez többször megismétlődik, majd kimászik Flake és rohanni kezd a színpadon Till elől, aki a mikrofonra szerelt késsel kergeti. Közben Flake ruhájából petárdák robbannak le, hihetetlen látványban van részünk. Kell is egy kis nyugi, jöhet a Stein um Stein, majd a Los. Ennél a számnál nem nagyon van szintetizátor, ezért kedvencünk most egyedi tánckoreográfiájával mulattatja a közönséget. Persze a végére jön egy kis szintis hangzás na meg a szintetizátor szétverése a színpadon, valamint a maradék bedobása a közönségbe, ami állítólag egy lány fején landol. Ezután az egyik aktuális sláger, a Moskau dübörög, persze lányok nélkül. Tovább fokozza a hangulatot egy régi alapszám, a Du Riechst So Gut és az általam annyira favorizált tüzes íj. Teljes az tombolás, a hangulat a maximumon, de még nincs vége, nem is jöhetne más, mint a már megszokott folytatás, a Du Hast. A pirotechnikát itt a "Ja.......,Nein" résznél felágaskodó lángoszlopok jelentik. Kész, vége, nem bírom tovább,....... de mégis, ez a Sehnsucht. Már fel sem tűnik, hogy időnként felkenődöm a kordonra, tombolok tovább a sárgás tüzeket nézve. Végül az Amerika zárja az első részt, meg az ezüst, valamint az amerikai zászló színeiből összeállított papírfecnik szétszórása. Nevetésre késztet, ahogy az előttem álló biztonsági őrt teljesen ellepi a papírhalmaz. Valahogy nem is őszinte a mosolya. Till még megköszöni, hogy itt lehettek, aztán lemennek a színpadról. Következik a ráadás, nem várunk túl sokat, a zenekar ismét a színpadon. Elkezdődik a Rammstein, mindenki várja, hogy Till égő ruhában jöjjön ki. De nem, most egy egész jó kis cyberszerkezet van a karjaira erősítve, ami lángszóróként funkcionál. Jó érzés így közelről nézni ezt, még a kattogást is lehet hallani meg a gáz "fröccsenését", ahogy lángra kap. Ezt a Sonne követi a sorban, majd az Ich Will. Kissé hiányolom a lángokat ennél a számnál, de a közönség énekeltetése hamar elfeledteti velem. Kirobbanó siker, színpadról le. Kis taps és a kórusban "Rammstein" kántálás után némileg módosított felállással érkezik a zenekar. Ohne Dich címu számukat az Apocalypticával együtt játsszák el, nem kis meglepetést okozva ezzel a közönségnek. A nagyszerűen sikerült közös eloadás után megtapsoltatják az Apocalypticát, majd záró számként felcsendül egy koncerten még sosem játszott szám, a Stripped. A közepénél elindul a már megszokott csónak, amiben most Oli, a basszusgitáros ül. Itt már kissé szomorú a közönség , mert tudják, hogy tényleg ez az utolsó szám és nem jönnek többet vissza. Végezetül meghajolnak, Till magyarul, aranyos kiejtéssel megköszöni, búcsúzik. És vége. Hihetetlen élménnyel távoztunk